Aki abban nő fel, hogy neki elsősorban meg kell felelnie másoknak, fontos, hogy döntései boldoggá tegyék a szüleit, a főnökeit, hitvesét és gyermekeit, de még a harmadik szomszédot is, egy idő után arra ébredhet, hogy még mindig nem jött el az ő ideje, pedig már ennyi vagy annyi éves. Tökéletes ébresztő-pillanat egy kerek évforduló. Ráébred arra, amit Henri Michaux így fogalmazott meg: „nélkülem múlsz el, életem”.
(…) Az elnyomót, az agresszort egyáltalán nem érdekli, hogy az elnyomott fél boldog-e abban az életében, amelyet az elvárások, parancsok, követelések korlátai és kerítései között él. Ha tehát az elnyomottban magadra ismersz, egyvalamire ne számíts: arra, hogy bárki a világon engedélyt fog neked adni arra, hogy a saját életedet éld, hogy boldog legyél, hogy kövesd a szíved vágyát. Csak a rendszergazda – az életedet illetően te magad – férhet hozzá ahhoz a területhez, ahol a boldogság-kapcsoló lapul.