Balla Zsófia: Számvetés
Miféle dolgokért haragszunk?
Ki törli zsebkését párnahuzatba?
Miről nem beszélünk? Mi volt,
ami szóra sem érdemes? És ki kutatja,
milyen titkok emésztik,
milyen dühök áztatják ezt a kort?
Most is testtel tele a föld, a menny,
a sebtében megásott árok.
Füsttel tele az ég. Miféle vétek érik,
hogy a törvény és a világa-múlt
szeretet leszárad s – egy gramm rögeszme habjaként –
világvégi kék szájakból szivárog?
Ami megtörtént, azért történt,
mert mi eldugtuk életünket.
Miféle szárnyakon repülnek
azok, kiket mindig megölnek?
Markolatánál kapják el s visszalökik
hüvelyébe az álmot.
A gyanú a szívbe ugrik. Csatakos macska
és hízelgő vadállat.
Fejemben a múlt néha megakad.
Húsz szem kukorica, pattog húsz neuron.
Huszonhét órát növesztek
számolni a gyors társakat:
mikor lázadnak fel és majd mikor
törik össze a tükröt, hogy ne lássák
válluk fölött a tespedt törtetőt,
fakó és eltüzelt arcuk mását.
Szembenézni magunkkal hány év ad erőt?